Alrendek: Mókusszerűek, Egérszerűek, Sülszerűek

A legnépesebb emlősrend, a ma élők mintegy 1/3 részét foglalja magában. 6700 fajt, illetve alfajt ismerünk. Nagyságuk változatos, mert az egérnagyságútól a kisebb disznónagyságig minden átmenet megtalálható. Fogazatukra jellemző, hogy szemfogaik nincsenek. Igen jellegzetes a metszőfogak kialakulása. Ezek hatalmas nagy, ívesen hajlott, gyökér nélküli - vagyis folyton növekvő- fogak. Csak az elülső oldalukat borítja zománc, ezért véső alakúra kopnak. A felső ajak a nagy metszőfogakat rendszerint nem takarja be, így ezek az állaton azonnal szembetűnnek. Előzápfogaik és zápfogaik lehetnek gyökeresek vagy gyökér nélküliek. Kialakulásuk tekintetében nagy a változatosság. Lehetnek hosszú gyökerű, alacsony koronás, vastag zománcréteggel borított gumós zápfogak, de lehetnek rövid gyökerű, hosszú koronás vagy gyökértelen, folyton növekvő zápfogak. Koronájuk állandóan kopik a folytonos rágcsálás következtében. A lekopott gumók helyén zománcredők és szigetek láthatók. Félig vagy teljesen talpon járó állatok. Mellső lábukon rendszerint 4, a hátulsón pedig 5 ujjuk van. Ujjaikon karmok vagy félpaták (subungula) alakultak ki. Gyomruk általában egyszerű. Vakbelük sokszor nagy. Több fajnak pofazacskója alakult ki. Anyaméhük kétszarvú, méhlepényük korongos. Sok emlőjük van, és egyszerre több porontyot hoznak világra. Többségük rendkívül szapora. Testalakjuk és életmódjuk nagyon változatos. A fán lakó alakoktól a föld alatti életmódot folytatókig mindenféle átmenet fellelhető körükben. Vannak amelyek igen gyorsan futnak nagyokat ugranak, úsznak, sőt olyanok is akadnak, amelyeknek oldalán ejtőernyőként használható bőrredő fejlődött. Párosan vagy családosan élnek, egyesek pedig nagy telepeket alkotnak. Az ember szempontjából nagy jelentőségük van, mert sok fontos mezőgazdasági és készletkártevő kerül ki közülük.
Az egész világon elterjedtek, több fajukat az ember akaratlanul hurcolta szét, közlekedési eszközeivel, áruival.

a) alrend: Sciuromorpha - Mókusszerűek

Többségük hosszú farkú, hüvelykjük általában redukált. Fákon és földön, illetve föld alatt élő fajok.

1. család: Aplodontiidae. Hódmókusfélék . Igen ősi szervezetű rágcsálók. Egyetlen faj az észak-amerikai·hódmókus ( Aplodontia rufa), marmota nagyságú, rövid farkú rágcsáló, növényevő.
2. család: Sciuridae.. Mókusfélék . Alakra és nagyságra igen eltérő fajok. Zápfogaik gyökeresek. Hazánkban is gyakori a közönséges mókus (Sciurus vulgaris), állati eredetű anyagokat is fogyaszt, például madártojást. Észak-amerikai jellegzetes faj a csíkosmókus (Tamiasciurus hudsonicus) és a szürke mókus ( Sciurus carolinensis). Az Alpokban és Kárpátokban él mindig többedmagával a havasi mormota (Marmota marmota); Kelet-Európa és nyugat Ázsia pusztáinak jellegzetessége a bobak (Marmota bobac). Réteken és mezőgazdasági táblák mellett nálunk is igen gyakori az ürge (Citellus citellus). Az amerikai préri-kutya (Cynomys lewisi = ludovicianus) hatalmas kolóniákat képez, föld alatti üregrendszerük nagy területekre kiterjed. A repülő mókusok éjszakai állatok, szemük nagy, oldalukon kifeszíthető szőrös bőrredő, bórvitorla van, melynek segítségével lesikló repülésre képesek. A Skandináviától Japánig előforduló kis repülőmókus (Sciuroplerus volans). Kelet-Indiában, Ceylonban gyakori a macska nagyságú nagy repülőmókus (Pelaurisla oral).
3. család: Castoridae. Hódfélék . Nagy, zömök testű rágcsálók, farkuk lapos, pikkelyes. Hátsó lábuk ujjai közt úszóhártya van. Vízi-, illetve vízparti állatok. Építményeikhez, gátrendszerük elkészítéséhez rengeteg fát rágnak ki és darabolnak fel. Európában is gyakori volt az európai hód (Castor fiber), ma Nyugat-Európában is csak rezervátumokban él. Hazánkból kipusztult. Észak-Európában és Szibériában még megtalálható; húsa ízletes. Észak-Amerikában a kanadai hód (Castor canadensis) él; egyesek az előző faj alfajának tartják.

b) alrend: Myomorpha - Egérszerűek

Rendkívül népes és változatos csoport. Farkuk dús szőrzetű vagy pikkelyes gyakran rövid.

1. család: Cricetidae. Hörcsögfélék . Zömök testű, rövid farkú és rövid lábú rágcsálók. Zápfogaik többnyire gumós koronájúak, pofazacskójuk van. Hazánkban is gyakori, mezőgazdaságilag káros a hörcsög (Cricetus cricelus ) : rengeteg gabonát raktároz föld alatti üregében. A szíriai. aranyhörcsög (Mesocricelus auratus) gyakran használt kísérleti állat. A sarkaljai tájakon honos lemming( Lemmus lemmus) 3 -4 évenként hatalmas tömegekben vándorol; a délorosz lemming (Ellobius talpinus) idõnként szintén tömeges vándorlásba kezd. A mezei pocok (Microlus arvalis) az egyik legfontosabb mezőgazdasági kártevő, országszerte gyakori. A földi pocok (Pitymys subterraneus) selymes bundájú, apró szemű, rejtett életmódú állat. A pézsma pocok (Ondathra xibelhica ) és az erdei pocok (Clethrionomys glareolus ) úgynevezett gyökeresfogú pockok, mert az előrehaladó életkorral zápfogaikon gyökerek fejlődnek. A pézsmapocok eredeti hazája Észak-Amerika. Prémje értékes, és ezért 1905-ben Csehországban meghonosították ; azóta hazánkban és Európa nagy részében megtelepedett.
2. család: Spalacidae. Földikutyafélék . Föld alatti életmódhoz alkalmazkodott ,ragcsalók. Erős ásókarmaik vannak, szemük többé-kevésbé csökevényesedett, farkuk kívülről nem látható. Hazánkban és a Balkánon él a földikutya vagy heréc ( Spalax leucodon), régebben több fajnak vélték és megkülönböztették a S. hungaricust is.
3. család: Muridae. Egérfélék . Az orruk megnyúlt, hegyes. Szemük és csupasz füleik nagyok. Farkuk csak gyéren szőrözött, pikkelyes, rendszerint igen hosszú. Egyes fajaikat az ember mindenfelé elhurcolta. A háziegér (Mus musculus) minden, felé gyakori házi kártevő; hozzá hasonló a güzüegér (Mus spicilegus) is. Erdeinkben gyakori az erdei egér (Apodemus sylvaticus) és a sárganyakú erdei egér (Apodemus flavicollis). A pirókegér (Apodemus agrarius) az Alföldön többfelé gyakori. A törpeegér (Micromys minutus) vízközelben nádasokban a madarakéhoz hasonló fészket épít. A vándorpatkány (Rattus norvegicus) szinte az egész világon széthurcolt veszedelmes kártevő ; lényegesen kisebb, elterjedésű és jelentőségű a házi patkány (Ratlus rattus). Egészségügyi szempontból fontos faj az indiai pestispatkány (Nesokia bengalensis = indica) : az eredetileg föld alatti életmódot folytató állat betelepedett az emberi építményekbe, és a pestis terjesztésében nagy szerepet játszik.
4. család: Gliridae. Pelefélék . Külső megjelenésükben a mókusokhoz hasonló, hosszú, bozontos farkú rágcsálók. Zápfogaik gyökeresek. Csak az óvilágban élnek. A hazai faunában is gyakori a nagy pele (Glis glis) és a barnássárga mogyorós pele (Muscardinus avellanarius).
5. család: Zapodidae. Szöcskeegérfélék. A következő családdal rokon, de ugrani nem tudó egerek. Európai így nálunk is megtalálható a háromcsíkos egér (Sicista logirera) egy alfaja.
6. család: Dipodidae. Ugróegérfélék . Hátsó lábuk aránytalanul naggyá fejlődött ugróláb. Farkuk hosszú, a vége gyakran bojtos. Eurázsiában és Afrikában élnek. Az egyiptomi ugróegér (Jaculus jaculus) .
7. család. Bathyergidae. Rendszertani helyzete bizonytalan. Földalatti életmódhoz alkalmazkodott fajok tartoznak ide, Afrikában élnek. Legnevezetesebb a tar egér (Heterocephalus glaber ), amelynek szőrzete redukálódott, csaknem teljesen csupasz.

c) alrend: Hystricomorpha - Sülszerűek

Járomívük - szemben az előző csoportokkal - igen erős. Igen változatos alakú, népes alrend.

1. család: Octodontidae. Csalitpatkányfélék .
2. család: Hystricidae. Sülfélék . Csak az óvilágban élnek. Nagy testűek, hátukon nagy vagy igen nagy, hosszú tüskék fejlődnek. Farkuk nem fogódzófarok, zápfogaik , gyökértelenek. A Földközi-tenger vidékén honos a tarajos sül (Hystrix cristata ).
3. család: Erethizontidae. Kúszósülfélék . Farkuk fogódzó, rövid tüskés, zápfogaik gyökeresek. Tüskéik rövidek, a szőrözet között vannak. Fán lakó, levéllel táplálkozó állatok.
4. család: Chinchillidae. Csincsillafélék . Hátsó lábuk hosszabb mint a mellső, nyúlszerűek. Farkuk hosszú, bundájuk puha. Az Andokban nagyobb magasságokban él a gyapjas csincsilla (Chinchilla lanigera ) prémje értékes.
5. család: Caviidae. Tengerimalac félék . Közepes és nagy termetű rágcsálók, lábaik a patásokra emlékeztetnek. Karmaik mint subungula fejlődtek ki. Dél-Amerikától Mexikóig élnek: Újabban az alábbi fajok mindegyikét külön család képviselőinek is tekintik. A vad tengerimalac (Cavia cutleri) leszármazottja a házi tengeri malac, amelyet különböző célból tenyésztenek. örökléstani kísérletekre és egyéb laboratóriumi kísérletekhez világszerte használják. Az aranynyúl vagy aguti (Dasyprocta) nem több faja él a dél-amerikai sztyeppéken. Farkuk rövid, hátsó lábuk hosszú. A vízidisznó (Hydrochoerus capybara) a ma élő legnagyobb rágcsáló, hossza 1 m, vállmagassága 50 cm, súlya megüti az 50 kg-ot.

Forrás: http://inka.clib.dote.hu/~fpista/zoo/mammalia/rodentia.htm